Üdvözlöm a művészetem világában!

Művészi utam

Budapesten születtem, és már fiatalon a képzőművészet felé fordultam.

Tanulmányaimat a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában kezdtem, majd Bécsben, a Hetzendorfi Divattervező Iskolában folytattam, ahol 1991 és 1996 között tanultam.

A divattervezés során szerzett tapasztalataim máig meghatározóak alkotói gondolkodásomban. A textilek, a szabásvonalak, az anyagok szerkezete és a ruhadarabok térbeli formálása olyan szemléletet adott számomra, amely később festészetemben és a különböző művészeti ágakat összekapcsoló munkáimban is megjelent.

A festészet iránti érdeklődésem egyre erőteljesebbé vált.

2001 és 2007 között a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának festő szakán tanultam, ahol mesterem Valkó László festőművész volt. Később, 2008 és 2011 között ugyanitt DLA-tanulmányokat is folytattam, szintén az ő szakmai irányításával.

A pécsi évek különösen meghatározóak voltak számomra. A festészeti tanulmányok mellett lehetőségem nyílt a kortárs képzőművészet különböző irányzatainak megismerésére, az alkotói kísérletezésre és más művészekkel való együttműködésre.

Művészeti fejlődésemet külföldi tanulmányok is gazdagították.

Párizsban képzőművészeti és iparművészeti kurzusokon vettem részt, ahol a francia művészeti hagyományok és a kortárs alkotói szemléletek egyaránt hatottak rám. Karlsruhe városában Erasmus-ösztöndíjasként bővíthettem szakmai ismereteimet.

A Franciaországban töltött időszak különösen fontos szerepet játszott festészetem alakulásában. A tájak, a tengerpart, a víz mozgása és a fény változásai olyan élményeket jelentettek számomra, amelyek később számos festészeti sorozatomban visszatértek.

A különböző országokban és művészeti közegekben szerzett tapasztalatok megerősítettek abban, hogy az alkotás nem szorítható egyetlen technika vagy művészeti ág keretei közé.

A festészet, az iparművészet, a kézművesség és a költészet számomra egymással párbeszédet folytató kifejezési lehetőségek, amelyek együttesen gazdagítják művészi világomat.

Alkotói korszakok – több mint két évtized művészi útkeresése

Művészetem az évek során folyamatosan változott.

Az egyes korszakokban más-más témák, anyagok, festészeti megoldások és személyes élmények kerültek előtérbe. Ezek azonban nem egymástól elszigetelt időszakok. Sokkal inkább egy folyamatosan alakuló alkotói gondolkodás állomásai, amelyekben a korábbi tapasztalatok új formában térnek vissza.

A víz, a mozgás, az emberi kapcsolatok, a személyes emlékezet és az anyagok találkozása végigkísérik munkásságomat.

2001–2004 | Játék a tengerparton

Művészi pályám egyik meghatározó korai időszaka a Játék a tengerparton című sorozathoz kapcsolódik.

Franciaországi tanulmányutam során különös erővel hatott rám a víz látványa és mozgása.

A tengerparton megtapasztaltam, hogy a víz nem egyszerűen tájképi elem. Állandóan változó felülete, a fények visszatükröződése, a hullámok ritmusa és a mozgás folyamatossága különleges érzelmi és festői lehetőségeket kínál.

A víz számomra egyszerre jelentett szabadságot, játékosságot, változást és egy nehezen megfogalmazható belső élményt.

Ebben az időszakban kezdett igazán foglalkoztatni, hogyan lehet a természet mozgását, a fények változását és az emberi jelenlét pillanatait festészeti eszközökkel megragadni.

A tengerparti élményekből születő képek egy később is visszatérő motívumrendszer alapjait teremtették meg.

A víz azóta is újra és újra megjelenik alkotásaimban, hol felismerhető tájként, hol absztrakt formákban, hol pedig az emberi élet és az érzelmek változékonyságának jelképeként.

2004–2006 | Franciaországi aktok és tájak

A következő időszakban a franciaországi élmények további feldolgozása került előtérbe.

Festményeimen tájak, emberi alakok és aktok jelentek meg.

A természet és az emberi test ábrázolása számomra nem csupán formai feladatot jelentett. A fények, a színek, a testek mozdulatai és a környezet közötti kapcsolatokat kerestem.

Egyre inkább érdekelt, hogyan változik meg egy alak jelentése attól függően, milyen térbe kerül, milyen színek veszik körül, és hogyan kapcsolódik a kompozíció többi eleméhez.

A figuratív ábrázolás mellett fokozatosan nagyobb szerepet kaptak a szabadabb festői megoldások, az erőteljesebb színkapcsolatok és a formák leegyszerűsítése.

Ezek a kísérletek későbbi, absztraktabb munkáim előzményeivé váltak.

2005–2006 | Közeledés

Ebben az időszakban fogalmazódott meg bennem egy olyan gondolat, amely később művészetem egyik központi témájává vált: a közeledés.

A Közeledés című festészeti sorozatban az emberi kapcsolatok, a távolság és a találkozás kérdéseit vizsgáltam.

William Turner festői módszeréhez visszanyúlva a formák fokozatos felsejlésével, a fények és a színek egymásba olvadásával kerestem a gondolat képi megfogalmazásának lehetőségeit.

A sorozat egyes alkotásaiban önmagamat Krisztus alakjában jelenítettem meg, aki a képek egymásutániságában egyre közelebb kerül az emberhez.

Ez a közeledés számomra nem csupán vallási vagy képi történet, hanem mélyebb emberi és filozófiai kérdés.

Vajon képesek vagyunk-e valóban közelebb kerülni egymáshoz? Tudunk-e nyitottabban, megértőbben és elfogadóbban fordulni embertársaink felé?

A sorozat gondolatisága azóta is tovább él munkáimban.

2007–2008 | Babaúsztatás

A víz motívuma ebben az időszakban új jelentéssel gazdagodott.

A Babaúsztatás című sorozatban az emberi élet kezdetéhez, a gyermekkorhoz és a vízhez kapcsolódó élmények kerültek előtérbe.

A víz itt már nem csupán természeti jelenség vagy festői inspiráció, hanem az emberi létezéshez, a gondoskodáshoz és a mozgás szabadságához kapcsolódó közeg.

A gyermekek mozdulatai, a vízben megjelenő testek és a folyton változó formák különleges kompozíciós lehetőségeket kínáltak.

A figuratív elemek és a víz szabad, nehezen körülhatárolható formái között kialakuló kapcsolat tovább erősítette érdeklődésemet a mozgás festészeti megjelenítése iránt.

2008–2011 | Csenge – személyes történetek és családi élmények

Ebben az időszakban lányom, Csenge vált számos alkotásom központi szereplőjévé.

A róla készült festményekben a személyes élmények, a gyermekkor pillanatai és az anyai nézőpont találkoztak.

A gyermek mozdulatai, játékai és a mindennapi élet apró történései olyan képi történetekké alakultak, amelyek számomra egyszerre hordoznak személyes emlékeket és általános emberi jelentéseket.

A gyermekkor világa különösen érdekes festői lehetőségeket kínált: a játékosság, a spontaneitás és a szabad mozgás természetes módon kapcsolódott korábbi alkotói törekvéseimhez.

E korszak munkái közül több a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának archívumába is bekerült.

A Csengéhez kapcsolódó alkotások számomra ma is fontos emlékei egy olyan időszaknak, amikor a személyes élet és a művészi gondolkodás különösen szorosan összekapcsolódott.

2012–2014 | Csobbanás – vizes képek és tájképek

A Csobbanás című korszakban ismét a víz és a táj került előtérbe.

A korábbi tengerparti élmények, a mozgás és a természet változékonysága új festői megfogalmazásokat kapott.

A víz felszínén megjelenő fények, a hullámzás, a csobbanás pillanata és a táj különböző hangulatai egyaránt foglalkoztattak.

A víz ábrázolásában különösen érdekelt a mozdulat és annak nyoma.

Egyetlen pillanat, amikor a vízfelszín megtörik, a formák szétesnek, majd újrarendeződnek, számomra a változás és az átalakulás jelképe is lehet.

Ebben az időszakban a tájképfestészet egyre inkább a személyes élmények és a szabadabb festői kifejezés eszközévé vált.

2015–2016 | Színes sávok, kastélyparki élmények és kilátás a balkonról

A 2015 és 2016 közötti időszakban festészetemben hangsúlyos szerepet kaptak a színes sávokra épülő kompozíciók.

A geometrikusabb szerkesztés és a szabad festői megoldások találkozása új lehetőségeket nyitott meg előttem.

Ekkor születtek a keszthelyi kastélyparkhoz kapcsolódó munkáim, valamint a Kilátás a balkonomból témáját feldolgozó festmények.

A táj ebben az időszakban már nem feltétlenül hagyományos látványként jelent meg.

A színes sávok, a ritmusok és a különböző képi síkok segítségével a látvány szerkezetét, hangulatát és személyes jelentését kerestem.

Ehhez a korszakhoz kapcsolódik A híd című alkotásom is, amely a keszthelyi kastélypark egyik jellegzetes motívumából kiindulva az emberi kapcsolatok szimbólumává vált.

2017–2019 | Női jelenetek

A Női jelenetek című sorozatban az emberi alak, a női lét és a személyes történetek kerültek előtérbe.

A figuratív ábrázolás újra hangsúlyosabbá vált munkáimban, ugyanakkor továbbra is fontos szerepet kaptak a színek, a kompozíciók szerkezete és a szabadabb festői megoldások.

A női alakok számomra nem pusztán modellek vagy ábrázolandó formák.

Érzelmeket, élethelyzeteket, kapcsolatokat és személyes történeteket hordoznak.

A női jelenetekben az emberi lét különböző pillanatait igyekeztem megragadni, miközben tovább kerestem a figuratív és az absztrakt festészet közötti átjárás lehetőségeit.

2019–2020 | Kerámiakollázsok organikus alapokon

Ebben az időszakban új lendületet kapott a festészet és a kerámia összekapcsolása.

A kerámiaelemeket organikus formákra épülő kompozíciókban kezdtem alkalmazni.

A festett felület és a térbeli elemek találkozása új kérdéseket vetett fel bennem.

Mi történik, ha egy festmény kilép a síkból? Hogyan változik meg egy kompozíció, ha a festett formák mellett valódi, tapintható anyagok jelennek meg?

A kerámia sajátos felülete, tömege, törékenysége és térbelisége új jelentésrétegekkel gazdagította munkáimat.

Az organikus formák és az anyagok természetes tulajdonságai egyre fontosabb szerepet kaptak alkotói gondolkodásomban.

2020–2024 | Halas sorozat és „Vedd fel a festményem!”

Ebben az időszakban két, egymással is kapcsolatba hozható alkotói irány foglalkoztatott.

A Halas sorozat a vízhez és az élővilághoz kapcsolódó korábbi témáim újabb megfogalmazását jelentette.

A halak alakjai, mozgása és a vízi világ formái sajátos képi rendszert teremtettek, amelyben a figuratív és az absztrakt elemek egyaránt szerepet kaptak.

Ezzel párhuzamosan a textil- és ruhatervezés is újra hangsúlyosabbá vált munkásságomban.

A Megvarrva a kabát és a „Vedd fel a festményem!” gondolata a festészet és a viselhető alkotások kapcsolatát vizsgálja.

Egy festmény tovább élhet egy ruhadarabban, egy kabát anyagából kép születhet, és a képhez akár vers is kapcsolódhat.

A műalkotás így kiléphet megszokott környezetéből, és a mindennapi élet részévé válhat.

A „Vedd fel a festményem!” számomra egyszerre szójáték és művészeti program.

Arra utal, hogy a művészet nem feltétlenül marad a falon függő tárgy. Más anyagban, más formában, akár viselhető alkotásként is tovább élhet.

2025–2026 | Geometrikus kompozíciók és kerámiakollázsok

Legújabb munkáimban a geometrikus szerkezetek és a szabadabb, organikus kerámiaformák találkozása került előtérbe.

A festmények alapját gyakran határozott geometrikus formák, színes felületek és szerkesztett kompozíciók adják.

Ezekhez kapcsolódnak a kerámiából készült térbeli elemek, amelyek új ritmust, mélységet és anyagszerűséget visznek a képekbe.

A geometrikus rend és az organikus formák között kialakuló feszültség különösen érdekel.

A sík és a tér, a szabályosság és a szabadság, a festett felület és a kézzel formált anyag egymásra hatása új alkotói lehetőségeket teremt.

A kerámiakollázsokban egyre fontosabb szerepet kapnak a kivágások, a kiemelkedések, a felületi különbségek és az anyagok természetes tulajdonságai.

Ezek a munkák korábbi alkotói korszakjaim tapasztalatait is magukban hordozzák.

A festészet, a kerámia, a geometria és az organikus formavilág találkozásában újra megjelenik művészetem egyik alapgondolata: a különböző világok közeledése és összekapcsolódása.

Színek, formák és anyagok – a síktól a térbeliségig

Alkotói munkám középpontjában a festészet áll, de mindig is foglalkoztattak azok a lehetőségek, amelyek túlmutatnak a hagyományos festői eszközökön.

Festményeimben akril- és olajfestéket használok, gyakran vászonra vagy farostra dolgozom.

A figuratív ábrázolás és az absztrakció egyaránt jelen van munkáimban.

A felismerhető alakok és történetek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a leegyszerűsített geometrikus formák, a gesztusjellegű megoldások, a ritmikus vonalak és a különböző felületek egymásra hatásai.

Különösen érdekel a festészet és a kerámia találkozása.

Egyes alkotásaimban a kerámia nem önálló tárgyként jelenik meg, hanem közvetlenül a festmény részévé válik.

A vászonra vagy farostra applikált kerámiadomborművek kilépnek a kép síkjából, térbeli elmozdulásaikkal új fény- és árnyékhatásokat, különleges látványbeli összefüggéseket teremtenek.

Előfordul, hogy egy alak, például egy horgász feje kerámiaformaként, a festmény hátterének kivágásában jelenik meg.

Ilyenkor a festett felület, a kivágás és a térbeli elem együttesen alkotja a kompozíciót.

A geometrikus rend és a szabadabb, gesztusjellegű kerámiaformák találkozása sajátos feszültséget hoz létre.

Az anyagok, a kivágások, a kiemelkedések és a különböző felületek olyan új rendszereket teremtenek, amelyekben a hagyományos festmény fogalma is átértelmeződik.

A kerámia repedései, sérülései és töredezettsége sem feltétlenül hibák számomra.

Sokszor éppen ezek válnak a mű jelentéshordozó elemeivé.

Ahogyan az emberi élethez is hozzátartozik a fájdalom, a megmérettetés, a tévedés és a tapasztalatokból való tanulás, úgy az anyag sérülékenysége is képes kifejezni az élet összetettségét.

A töredezettség nem csupán az elmúlásra utalhat, hanem az átalakulás, az újraértelmezés és az újjászületés lehetőségét is magában hordozhatja.

Amikor a festmény, a textil és a költészet találkozik

Művészetemben egyre meghatározóbbá válik a különböző alkotói területek összekapcsolása.

A textil- és ruhatervezés számomra nem csupán alkalmazott művészeti tevékenység, hanem a képzőművészeti gondolkodás szerves része.

Különleges lehetőségeket látok abban, amikor egy festmény, egy ruhadarab és egy költői gondolat egymással kapcsolatba kerül.

Egy kabát anyagából kép születhet, amelyhez vers kapcsolódik.

Máskor egy festmény gondolatisága egy viselhető ruhadarabban folytatódik, vagy éppen a ruhadarab ad új értelmezési lehetőséget a képnek.

A „Vedd fel a festményem!” gondolata számomra egyszerre szójáték és művészeti lehetőség.

Arra utal, hogy a festmény nem feltétlenül marad a falon függő, szemlélésre szánt tárgy.

Más anyagban, más formában, akár viselhető alkotásként is tovább élhet.

A mű így új kapcsolatba kerülhet az emberrel: nem csupán nézzük, hanem használjuk, viseljük, és a mindennapi életünk részévé tesszük.

A költészet szintén fontos szerepet játszik alkotói gondolkodásomban.

Egy vers, egy cím vagy egyetlen szó új jelentésrétegekkel gazdagíthatja a látványt.

A szójátékok, a költői képek és a képzőművészeti formák találkozásában különösen érdekel az a pillanat, amikor egy megszokott jelentés megváltozik, és a mű új értelmezési lehetőségeket kínál.

A gondolat verssé, a vers képpé, a kép térbeli formává, majd akár ruhadarabbá vagy kerámiaalkotássá is alakulhat.

Ez a folyamat számomra a kreativitás szabadságát jelenti.

Egyúttal visszafordulást is a kézművesség és a hagyományok felé, de nem azok egyszerű megismétlésével, hanem újragondolásával.

A hagyományos anyagok és technikák kortárs megközelítése olyan lehetőségeket kínál, amelyekben a múlt tapasztalatai és a jelen művészi kérdései egymást gazdagítják.

Közeledés – a művészet filozófiája

Művészetem egyik visszatérő témája az emberi kapcsolatok természete.

Foglalkoztat, hogyan kerülünk közelebb egymáshoz, hogyan távolodunk el, és miként találhatjuk meg újra azokat a kapcsolatokat, amelyek életünk során meglazultak vagy megszakadtak.

A közeledés gondolata már korábbi festészeti munkáimban is megjelent.

A Közeledés című sorozatomban William Turner festői módszeréhez visszanyúlva, a formák fokozatos felsejlésén keresztül fogalmaztam meg ezt a gondolatot.

A sorozat egyes alkotásaiban önmagamat Krisztus alakjában jelenítettem meg, aki a képek egymásutániságában egyre közelebb kerül az emberhez.

Ez a közeledés számomra nem csupán képi történet, hanem mélyebb emberi és filozófiai kérdés.

Vajon képesek vagyunk-e valóban közelebb kerülni egymáshoz?

Tudunk-e nyitottabban, megértőbben és elfogadóbban fordulni embertársaink felé?

A sorozat gondolatisága azóta is tovább él munkáimban, újabb és újabb megfogalmazásokban.

A közeledés nemcsak emberek között történhet meg.

Közeledhet egymáshoz a múlt és a jelen, a hagyomány és az újítás, a festészet és a kerámia, a kép és a vers, a gondolat és annak anyagi megjelenése.

Művészetemben ezek a találkozások új jelentéseket teremtenek.

A szimbólumok újraértelmezése, a hétköznapi jelenetek mögött meghúzódó filozófiai kérdések feltárása és a megszokott nézőpontok megváltoztatása alkotói utam meghatározó részévé vált.

Úgy gondolom, hogy a művészet egyik legfontosabb lehetősége éppen az, hogy segítségével önmagunkat is más szemszögből láthatjuk.

Felismerhetjük tévedéseinket, újragondolhatjuk döntéseinket, és talán olyan élethelyzeteket is másként értelmezhetünk, amelyeket korábban megváltoztathatatlannak hittünk.

A híd – kapcsolatok és találkozások

A közeledés és az összekapcsolódás gondolata különösen fontos szerepet kap A híd című munkámban.

A festmény a keszthelyi kastélyparkban található hídhoz kapcsolódik, amely számomra nem csupán tájképi motívum, hanem szimbólum is.

A híd két partot köt össze, de jelképesen összekapcsolhat egymástól távol került embereket, gondolatokat és különböző élethelyzeteket is.

A 160 × 140 centiméteres, vászonra készült alkotást 2015–2016-ban festettem, amikor a keszthelyi kastély vezetőségének felkérésére a kastélyparkban dolgozhattam festőművészként.

A nagyméretű, színes sávokra épülő kompozíció a helyszínen formálódott.

Az alkotás folyamatának része volt a környezet és az ott megélt emberi találkozások élménye is.

Emlékezetes számomra egy gyermekkel folytatott beszélgetés, miközben a festmény készült.

Ez a helyzet különös módon kapcsolódott a mű gondolatához: a híd nemcsak a képen jelent meg, hanem a személyes találkozásban, a beszélgetésben és az egymás felé fordulásban is.

A keszthelyi kastélyhoz korábban szakmai beszélgetések is kötöttek.

Kerekasztal-beszélgetéseken vettem részt, ahol különböző elképzeléseket és fejlesztési ötleteket osztottunk meg egymással.

Később Hévízen is lehetőségem nyílt arra, hogy a város vezetőinek meghívására ismertessem gondolataimat és javaslataimat, amelyek közül egyes elképzelések megvalósítása is elindult.

Ezek az élmények megerősítettek abban, hogy a művészet nem feltétlenül ér véget a műterem falainál.

Az alkotás, a gondolkodás és az emberi párbeszéd egymást gazdagító folyamatok lehetnek.

Galériaalapítás és művészeti közösségek – a közös alkotás szolgálatában

Művészi pályám során mindig fontosnak tartottam, hogy ne csupán saját alkotásaimmal foglalkozzam, hanem más művészek számára is lehetőséget teremtsek a bemutatkozásra, a közös gondolkodásra és az alkotói együttműködésre.

Hiszem, hogy a művészet nem kizárólag egyéni tevékenység.

A művészek találkozása, egymás munkáinak megismerése, a közös kiállítások és beszélgetések olyan szellemi közeget teremthetnek, amelyben új gondolatok és alkotói kapcsolatok születnek.

Ennek jegyében Keszthelyen, Pécsett és Hévízen is galériákat alapítottam és működtettem, kiállításokat szerveztem, művészeket támogattam, valamint művészeti közösségek kialakulását segítettem.

Kirak-Art Galéria – Keszthely, 2006–2008

2006-ban Keszthelyen, a Bem József utca 3. szám alatt alapítottam meg a Kirak-Art Galériát.

A galéria egy több mint százéves, stílusos épületben kapott helyet, amelyhez személyes családi emlékek is kötődtek.

Szüleim korábban varrószalonként használták az épületet.

Számomra különleges jelentősége volt annak, hogy egy olyan helyszínen hozhattam létre képzőművészeti galériát, amelynek története már korábban is a kézművességhez, az alkotáshoz és az anyagok formálásához kapcsolódott.

A galériában saját munkáim mellett akkori párom, Somogyi Zoltán alkotásait is bemutattuk.

Közösen arra törekedtünk, hogy Keszthelyen olyan kiállítóhelyet teremtsünk, amely a kortárs képzőművészetnek ad otthont.

Abban az időszakban egy ilyen kezdeményezés újszerűnek számított a város művészeti életében.

Úgy érzem, a Kirak-Art Galéria megalapításával hozzájárultunk ahhoz, hogy Keszthelyen új lehetőségek nyíljanak a kortárs művészet bemutatására.

Nem csupán saját munkáinkat szerettük volna megmutatni, hanem egy olyan művészeti szemléletet is képviseltünk, amely nyitott az új alkotói törekvésekre és a különböző művészeti irányzatok találkozására.

A galéria 2006 és 2008 között működött ezen a helyszínen.

Gyümölcsöző Desszertbár – a művészet tovább él

2008-ban a keszthelyi üzlethelyiséget bérbe adtam, és az épületben Gyümölcsöző Desszertbár néven vendéglátóhely kezdte meg működését.

Bár a galéria eredeti működési formája megváltozott, fontosnak tartottam, hogy a helyszín továbbra is kapcsolatban maradjon a képzőművészettel.

Ennek köszönhetően a desszertbárban 2011-ig állandó kiállításom volt.

Ez az időszak megerősített abban, hogy a művészet bemutatásának nem feltétlenül kell hagyományos galériákhoz kötődnie.

Egy kávézó vagy más közösségi tér is lehetőséget adhat arra, hogy az emberek a mindennapjaik során találkozzanak festményekkel és más alkotásokkal.

A művészet így természetesebben válhat az élet részévé.

Művész Café – egy kortárs művészeti közösség születése

Keszthelyen később megalapítottam és vezettem a Művész Café kiállítótermet, amely művészeti tevékenységem egyik legfontosabb közösségépítő kezdeményezésévé vált.

A Művész Caféban nem csupán saját alkotásaimat mutattam be.

Rendszeresen szerveztem kiállításokat más képzőművészek számára, lehetőséget teremtve arra, hogy munkáikat szélesebb közönség is megismerhesse.

Különösen fontosnak tartottam a pályájuk különböző szakaszaiban járó alkotók támogatását.

A kiállítók között szerepelt többek között Tóth Xénia, Herman Zsófia, Olasz Attila, Horváth Csongor, Szép Valéria, Borbás Helga és Hermán Aliz szobrászművész.

A kiállító művészek között egy japán alkotó, Tomboló Fujinaga is szerepelt.

Több olyan művésznek is bemutatkozási lehetőséget biztosítottam, akik később szélesebb körben ismertté váltak.

Borbás Helgával a pécsi egyetemi éveinkből is ismertük egymást, így a szakmai és személyes kapcsolatok szintén hozzájárultak a kiállítások megszervezéséhez.

Farda Andrással közös műtermet alakítottunk ki, és együtt szerveztünk kiállításokat.

Munkám során alkotókat támogattam, festményeket gyűjtöttem, kiállítási anyagokat állítottam össze, és igyekeztem megteremteni azokat a feltételeket, amelyek között a művészek bemutathatták munkáikat.

A Művész Café azonban nem kizárólag a képzőművészetnek adott otthont.

A zene is fontos szerepet kapott a helyszín életében.

A kávézó alatti pincehelyiségben neves együttesek próbáltak, és zenei fellépésekre is sor került.

Így a képzőművészet és a zene képviselői egy közös kulturális térben találkozhattak.

A Művész Café számomra nem egyszerűen vendéglátóhely vagy kiállítóterem volt.

Olyan közösségi teret szerettem volna létrehozni, ahol a művészek, a művészetkedvelők és az érdeklődők kötetlenül találkozhatnak, beszélgethetnek, és megismerhetik egymás gondolatait.

Úgy érzem, ezzel a kezdeményezéssel hozzájárultam egy élénkebb kortárs művészeti élet kialakulásához Keszthelyen.

A művészet és a vendéglátás összekapcsolásának gondolatát később más helyi vendéglátóegységek is követték.

Számomra különösen fontos, hogy ezek a kezdeményezések nemcsak kiállításokat eredményeztek, hanem emberi és szakmai kapcsolatokat is teremtettek.

Pajti Kávézó – a művészeti jelenlét folytatása

A korábbi Művész Café helyén ma Pajti Kávézó működik.

Az üzlethelyiséget bérbe adtam a jelenlegi üzemeltetőknek, és örömömre a művészeti jelenlét továbbra is megmaradt.

Alkotásaimból állandó kiállítás látható a kávézóban.

Ez számomra különleges folytonosságot jelent.

A helyszín, amely korábban galériának, kiállítótérnek és művészeti találkozóhelynek adott otthont, ma is lehetőséget teremt arra, hogy a látogatók a mindennapi élet részeként találkozzanak a képzőművészettel.

A hely története így számomra nem ért véget, hanem új formában folytatódik.

Kirak-Art Galéria – Pécs, 2008–2011

A keszthelyi galéria mellett Pécsett is saját kiállítóhelyet alapítottam.

2008 és 2011 között a Ferencesek utcája 7. szám alatt működtettem a Kirak-Art Galériát, amely az utcáról nyíló belső udvarban kapott helyet.

Ez az időszak egybeesett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán folytatott DLA-tanulmányaimmal.

A galériában rendszeresen szerveztem kiállításokat, lehetőséget teremtve saját munkáim és más művészek alkotásainak bemutatására.

A pécsi művészeti közeg különösen inspiráló volt számomra.

A tanulmányok, az alkotói kísérletezés, a szakmai beszélgetések és a galériaműködtetés egymást erősítő tevékenységekké váltak.

A Kirak-Art Galéria számomra itt is többet jelentett egy kiállítóhelynél.

Olyan tér volt, ahol a különböző alkotói gondolatok találkozhattak, és ahol a művészet közvetlen kapcsolatba kerülhetett a közönséggel.

Oravecz Viki Galéria – Hévíz, 2015–2026

2015-ben Hévízen is saját galériát alapítottam, amely Oravecz Viki Galéria néven működött 2026-ig.

A galéria saját alkotásaim bemutatásának és a kiállítások szervezésének is fontos helyszíne volt.

A hévízi évek során továbbra is arra törekedtem, hogy a művészet ne csupán a kiállított alkotásokon keresztül legyen jelen, hanem személyes találkozásokat és szakmai kapcsolatokat is teremtsen.

A galériában festészeti és más képzőművészeti munkáim különböző korszakait mutathattam be, miközben más alkotók bemutatkozását is segítettem.

A galériaműködtetés során szerzett tapasztalatok tovább erősítették bennem azt a meggyőződést, hogy a művészeti élet fejlődéséhez nemcsak alkotókra, hanem kezdeményezőkre, szervezőkre és közösségi terekre is szükség van.

A művészet mint közösségteremtő erő

A galériák alapítása és működtetése során szerzett tapasztalataim szorosan kapcsolódnak művészetem egyik központi gondolatához: a közeledéshez.

Ahogyan alkotásaimban különböző anyagokat, formákat és művészeti ágakat kapcsolok össze, úgy közösségi munkámban is arra törekedtem, hogy embereket, gondolatokat és alkotói világokat hozzak közelebb egymáshoz.

Egy galéria számomra soha nem csupán falakból és kiállított művekből állt.

Sokkal inkább olyan találkozási pontot jelentett, ahol a művészet segítségével új kapcsolatok, együttműködések és közös élmények születhettek.

Különösen fontosnak tartom, hogy Keszthelyen olyan kortárs művészeti kezdeményezések elindításában vehettem részt, amelyek akkoriban újszerűnek számítottak a város kulturális életében.

A Kirak-Art Galéria, a Művész Café és a későbbi kiállítási lehetőségek mind azt a törekvésemet fejezték ki, hogy a művészet közelebb kerülhessen az emberekhez.

Úgy gondolom, hogy a művészet egyik legfontosabb feladata nemcsak a világ értelmezése, hanem az emberek közötti párbeszéd elősegítése is.

Ez a szemlélet ma is meghatározza alkotói és emberi gondolkodásomat.

Kiállítások és szakmai elismerések

Alkotásaimat több mint két évtizede mutatom be egyéni és csoportos kiállításokon, Magyarországon és külföldön egyaránt.

Munkáimmal találkozhattak többek között Budapesten, Pécsett, Keszthelyen, Hévízen, Szentendrén, Szegeden és Zalaegerszegen, valamint számos külföldi kiállítóhelyen is.

Művészeti pályám során Ausztriában, Németországban, Franciaországban és Belgiumban is lehetőségem nyílt szakmai tapasztalatokat szerezni, illetve alkotásaimat bemutatni.

Kiállításaim között szerepeltek tájképeket, emberi kapcsolatokat és személyes élményeket feldolgozó festészeti sorozatok, valamint kerámiákat és kísérleti, térbeli megoldásokat bemutató tárlatok.

Fontos szakmai állomást jelentettek számomra a Pécsi Tudományegyetemhez kapcsolódó kiállítások, a Színerő programok, valamint a különböző művészeti egyesületek és alkotóközösségek tárlatai.

Szakmai pályám egyik fontos elismerése a 2009-es POSZT Festők versenyén elért második helyezés.

Tanulmányaimat és művészi fejlődésemet Erasmus-ösztöndíj és Köztársasági ösztöndíj is támogatta.

Több alkotásom köz- és magángyűjteményekbe került, köztük a Pécsi Galéria gyűjteményébe és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának archívumába.

A művészeti közösségek munkájában is részt veszek: tagja vagyok a Közelítés Egyesületnek, a Vitrin Egyesületnek és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE).

Az elmúlt években alkotói érdeklődésem egyre inkább a különböző művészeti ágak összekapcsolása felé fordult.

2025-ben Gyenesdiáson Új textúrák címmel mutattam be munkáimat, 2026-ban pedig a kapolcsi Művészetek Völgye programjában is szerepeltem alkotásaimmal.

Ezek a bemutatkozások újabb lehetőséget teremtettek arra, hogy a festészet, a kerámia és a különböző anyagok találkozásából születő munkáimat megismertessem a közönséggel.

Folyamatos alkotás – új utak keresése

Művészi érdeklődésem az évek során folyamatosan változott és gazdagodott.

A tengerparti élményektől, a víz mozgásától és a tájképektől az emberi kapcsolatokon és a személyes történeteken át jutottam el a különböző anyagok és művészeti ágak összekapcsolásáig.

A gyermekkor pillanatai, a női jelenetek, a Balaton és a tengerpart motívumai, a geometrikus szerkezetek és a kerámiakollázsok mind egy hosszabb alkotói út különböző állomásai.

Bár a témák és a technikák változtak, néhány alapvető kérdés végigkísérte munkásságomat.

Hogyan lehet a mozgást megragadni?

Miként válhat egy személyes emlék általános emberi történetté?

Hogyan kapcsolódhat egymáshoz a természet és az ember, a festett felület és a térbeli forma, a hagyományos kézművesség és a kortárs képzőművészet?

Újabb munkáimban különösen fontos szerepet kap a festészet, a kerámia, a textil és a költészet összekapcsolása.

A síkból a térbe történő elmozdulás, a hagyományos anyagok szokatlan alkalmazása, a geometrikus és gesztusjellegű formák találkozása, valamint a különböző művészeti ágak közötti átjárás mind olyan alkotói lehetőségek, amelyek újabb kérdések és felismerések felé vezetnek.

Számomra a művészet folyamatos felfedezés.

Kíváncsiság arra, hogy mi történik, ha egy megszokott formát más környezetbe helyezünk, ha egy tárgy új funkciót kap, vagy ha egy gondolatot nem egyetlen művészeti nyelven, hanem többféle kifejezési mód összekapcsolásával fogalmazunk meg.

Hiszem, hogy a művészetben még számtalan feltáratlan lehetőség rejlik.

Az alkotás során nem feltétlenül kész válaszokat keresek.

Sokkal inkább olyan kérdéseket szeretnék megfogalmazni, amelyek gondolkodásra, felfedezésre és önmagunk újraértelmezésére ösztönöznek.

A művészet számomra lehetőség arra, hogy kilépjünk megszokott nézőpontjainkból, és új szemmel tekintsünk a világra, egymásra és önmagunkra.

Talán éppen ez a legfontosabb: közelebb kerülni ahhoz, amit még nem értünk, és közelebb kerülni egymáshoz.

Szeretettel várom művészetem világában

Örülök, hogy ellátogatott a weboldalamra.

Szeretettel invitálom, hogy tekintse meg a galériámban bemutatott festményeket, kerámia- és textilmunkákat, valamint más alkotásaimat.

Fedezze fel bennük azokat a színeket, formákat, gondolatokat és történeteket, amelyek Önt is megszólítják.

Bízom benne, hogy műveimen keresztül nemcsak az én alkotói világomhoz kerülhet közelebb, hanem talán saját gondolataihoz, emlékeihez és érzéseihez is új utakat találhat.

Oravecz Viktória
festőművész